Sunday, March 7, 2010

Sertés stir-fry


Első wokos próbálkozásom egy kisebb konyhai balesetbe torkollott. Nem tudom, hogy én vagyok, vagy a wok a bűnös a dologban, de örülök, hogy egyikünknek sem esett különösebb baja.  A kisebb baj az lett volna, hogy kihajíthattam volna a kukába a vadi új wokot. A nagyobb baj az lett volna, ha leég az egész arcom és a hajam. Na jó, volt egy kis szaladgálás a konyhában, rohangáltunk anyuval fel-alá a lángokban álló wokkal, mint a mérgezett egerek. Megúsztuk egy kis (halálra) rémülettel és egy kis plusz munkával : negyed órát biztos súroltam a kormot a wokról. Ezalatt lehiggadtunk, kiszellőzött a lakás, mert az orromig sem láttam el, akkora füstöt produkált ez a kis konyhai malőr. Pedig nem készültem flambírozni. Olaj nélkül kezdtem hevíteni a wokot, és mikor már gondoltam, hogy jó forró lesz, locsoltam bele olíva olajat. Azonnal fekete füst szállt fel az edényből, csak álltam, értetlenül néztem és egyszer csak meggyulladt az egész wok, nem túlzás, ha azt mondom, hogy fél méteresnél nagyobb lángok csaptak a levegőbe. Anyukám nem esett nagyon pánikba,  fogta az edényt és kirohant vele az erkélyre. Aztán jött a szellőztetés, súrolás, egymás nyugtatgatása, majd nekifogtam az ebéd készítésnek.

A stir-fry egy kínai konyha-technológia, hirtelen pirítást, magyarul egészen pontosan dobva-rázva sütést jelent. A stir-fry ételeknél a hozzávalókat nagyon forró (füstölő) :) olajban fakanállal állandóan kevergetjük, mozgatjuk, hogy minden falat újra és újra, de csak rövid ideig érintkezzen a forró edénnyel. Így a hús szaftos, a zöldség ropogós lesz, megőrzi vitamintartalmát. Mivel a stir-fry módszer egy gyors eljárás, ezért a hozzávalókat előre el kell készíteni, fel kell aprítani, a tűzhely mellé kell készíteni, hogy folyamatosan tudjunk dolgozni. Először pirítsuk meg mindig a hosszabb időt igénylő hozzávalót (pl. hús), majd vegyük ki egy tányérra, vagy helyezzük a wok rácsra, így haladjunk tovább, és a végén mindent ismét keverjünk össze. Sózni (ha egyáltalán kell) csak a főzési folyamat végén javasolt. Wokban való sütésnél földimogyoró olajat vagy olíva olajat ajánlatos használni, mert ezek jól bírják a magas hőt, kb. 210 fokig "biztonságosan" használhatók. Ez annyit jelent, hogy bár, az értékes esszenciális zsírsavak, vitaminok elpusztulnak ilyen magas hőtól, de ugyanakkor ezekben az olajokban 210 fokig nem keletkeznek káros bomlástermékek sem. A hagyományos étolaj kb. 160 -170 fokon már elég.
Na és akkor jöjjön a recept, ami igazából csak olyan, hogy gyorsan le kell írnom, hogy ne felejtsem el. Nem lesznek pontos mennyiségek, nem is kell,  most, ennél az ételnél biztosan nem.


Hozzávalók:

Pác
  • fél deci olíva olaj
  • 3-4 ek. szójaszósz
  • 1 citrom leve
  • 1 kk. édes pirospaprika
  • 1kk. őrölt gyömbér
  • 1kk. őrölt kardamon
  • 1kk.őrölt koriander
  • 1kk.őrölt szerecsendió
  • 1kk. őrölt fekete bors
  • 1kk. cayenne bors
  • csipet fahéj
  • 1 gerezd fokhagyma reszelve 
  • 70 dkg sertéscomb
  • 1 kisebb szál póréhagyma vagy 1 fej vörös hagyma, répa, karfiol, káposzta, piros kaliforniai paprika, bambuszrügy, zsenge zöldborsóhüvely, zöldborsó, mungóbab csíra, csiperke gomba, fafülgomba (szárított mu-err), 4-5 cm-es darab friss gyömbér
  • só, frissen őrölt bors
  • szójaszósz
A zöldségeket természetesen le lehet cserélni másra, el lehet venni belőle, hozzá lehet tenni.
A vékony csíkokra vágott húsba belemasszíroztam a fenti pácot és félretettem 1-2 órára.  Beáztattam langyos vízbe a fafülgombát. A répát, gyömbért vékony szeletekre, a káposztát, hagymát , paprikát vékony csíkokra, a csiperke gombát negyedekre vágtam. A wokba olíva olajat locsoltam, jól felhevítettem, majd két adagban megpirítottam benne a húst. Tányérra szedtem, letakartam, félretettem. Ismét olíva olajat öntöttem az edénybe, picit vártam, majd pirítani kezdtem a gyömbért, répát, káposztát, hagymát, karfiolt, paprikát, a kétféle borsót, a bambuszrügyet, a kétféle gombát és legvégül a mungóbab csírát. Egy kis pirítás után visszatettem a húst az edénybe, ízlés szerint sóztam, frissen őrölt borssal, szójaszósszal ízesítettem, kevertem-kavartam, míg összemelegedtek az alapanyagok és tálaltam. Közkívánatra nem tettem bele friss chilit, a cayenne borstól csak egy kicsit volt pikáns. Nekem lehetett volna csípősebb is, szóval aki szereti, az bátran tegyen bele frissen aprított chilit. Basmati rizs volt a köret.

Saturday, March 6, 2010

Túrótorta

Nemes egyszerűségében nagyszerű desszertköltemény. Nekem kétségtelenül. Könnyű, habos, légies és botrányosan egyszerű. A receptet itt találtam, a felbujtó pedig Fűszeres Eszter volt. Immáron második alkalommal sütöttem ezt a tortát. Legközelebb a vajas alap nélkül szeretném megsütni, úgy, hogy a túrómasszába málnát, fekete szedret vagy meggyet keverek majd. Annak ellenére, hogy könnyű desszert, laktató, kiadós, nagyobb vendégsereget is várhatunk vele. A siker garantált!

Hozzávalók:

Tészta
  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg liszt
  • 2 dkg porcukor
Bekapcsoltam a sütőt 190 fokra. A hozzávalókból tésztát gyúrtam és hűtőbe tettem pihenni, amíg elkészítettem a túrómasszát.

Túrómassza
  • 50 - 60 dkg túró
  • 500 ml tej
  • 400 ml tejföl vagy natúr joghurt
  • 2 tojás
  • 15 dkg porcukor
  • 9 dkg kukoricakeményítő
  • 1 bio citrom reszelt héja
A hozzávalókat egy keverőtálba mértem és bormixerrel simára dolgoztam. Nem kell pánikba esni, folyékony lesz, de meg fog szépen sülni. Gyönyörű lesz, nem lehet elrontani. Szintén nem kell pánikba esni, mikor kivesszük a sütőből, egy kicsit még remegős lesz, de ahogy hűl, teljesen megszilárdul. A vajas tésztát egy kb. 24 cm átmérőjű tortaforma aljára nyomkodtam, az oldalakat kihagytam, szerintem felesleges. A túrómasszát a tortaformába öntöttem és betoltam az előmelegített sütőbe. Kb. 90 percig sütöttem, félidőben letakartam a tortát alufóliával, csak lazán rátettem egy letépett darabot, mert nagyon elkezdett pirulni a teteje, majd a mielőtt kivettem volna, levettem róla, hogy kicsit piruljon még. Egy egész éjszakát hűtőben pihentettem. Érdemes! Két okból is. Hidegen szilárd és szépen szelhető, és szerintem hidegen élvezetes.
A szószhoz nagyitól kaptam  fagyasztott ribizlit, amiből egy kis mézzel, egy narancs levével, héjával és egy kevés vörös borral szószt főztem.

Monday, March 1, 2010

Aszalt szilvás, mákos flan


A recept a Chili és Vanilia blogon találató. Ma reggel olvastam, szerelem volt első látásra. Nem volt kérdéses, hogy megsütöm. Egyszerű, gyors, nem kell sokat mosogatni utána. Nagyon finom, selymesen lágy, könnyű desszert. Kísértetiesen emlékeztet az íze valamire gyerekkoromból, de nem bírok rájönni, hogy mire. Kevesebb cukrot tettem bele, 10 dkg-ot a 15 dkg helyett, és mielőtt a sütőbe tettem volna, botmixerrel átdolgoztam a masszát, hogy szép sima legyen. 
Mikor kivettem a sütőből, enyhén kétségbeestem, hogy ezt tényleg lehet majd szeletelni?! És lehet, nagyon szépen, annak ellenére, hogy egészen remegős, pudingos állagú. Végig avval nyugtatgattam magam, míg hűlt, hogy :
  • Mautner Zsófia nem nyúlhat mellé
  • amiben mák van, az nem lehet rossz
és "happy end" lesz. Az lett! :)

Saturday, February 27, 2010

Tagliatelle tormával, tengeri csukával

Fotó nincs, elkészült, pillanatok alatt magunkévá tettük, a konyhapultnál,  állva, serpenyőből. :)

Hozzávalók:
  • 150 g  tagliatelle tészta (lehet fusili, spagetti, akár teljes kiőrlésű)
  • 2 evőkanál vaj/olívaolaj
  • egy kisebb darab karikára vágott póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál reszelt torma
  • 1 evőkanál megmosott kapribogyó
  • 100 ml tejszín
  • 2 evőkanál citromlé vagy fehérbor
  • 100 g halfilé (nálam most csuka, de lehet cápaharcsa, fogas, vagy akár lacaz, de a hal el is hagyható)
  • 2 evőkanál kapor (most csak szárított van meg fagyasztott)
  • só, frissen őrölt fehér bors
Egy serpenyőben vajat vagy olajat hevítek és megsütöm rajta a beborsozott halfilét, mindkét oldalról 5-5 percig. Ha kész, félreteszem. A mártáshoz vajat hevítek a serpenyőben, rádobom a póréhagymát, apróra vágott fokhagymát. Egy kicsit párolom, majd mehet rá a torma, a kapribogyó és a tejszín. Sózom borsozom egy picit rotyogni hagyom. A tésztát sós, olíva olajas vízben megfőzöm, én al dente szeretem. A halfilét apró csíkokra vágom, belefordítom a mártásba, amibe belekeverem a citromlevet vagy fehérbort és a kaprot. Keverem -kavarom, majd belezúdítom a lecsepegtetett tésztát, jól átforgatom, hogy a mártás mindenütt  körbeölelje a tésztát, majd tálalom. 

Thursday, February 11, 2010

Fehér csokis diós brownie

A brownie (brauni) eredete nem tisztázott. Legendák fűződnek ehhez a botrányosan egyszerű, mégis mennyeien finom, töményen csokis süteményhez. Egyes források szerint zsidó sütemény, de inkább amerikai klasszikusként véste be magát a köztudatba. Állítólag Bostonból származik, ahol egy cukrász kifelejtette a sütőport a tortából, így született meg ez a világszerte közkedvelt süti. Több fajtája létezik, bár sokak szerint az igazi brownie tömény (fudgy), mert sütőport egyáltalán, lisztet pedig csak nagyon keveset tartalmaz, amely révén kissé ragacsos lesz a végeredmény. De ezt szeretjük a brownie-ban. És ettől jó, ebben tér el a többi sütitől, hogy kicsit ragadós, krémes a belseje. Nem kakaós piskóta, hanem töményen csokis. Illik és érdemes legalább 70%-os csokit használni. És nem szabad merényletet elkövetni ellene, ugyanis vétek túlsütni, mint általában minden csokis süteményt, mert kiszárad. Én most sütöttem először, finom lett. Nincs összehasonlítási alapom, mert nem igazán ettem még brownie-t, de szerintem maradok ennél a receptnél egy darabig, legfeljebb variálom egy kicsit, bár nagyapám szerint, ami jó és bevált, avval nem kell/szabad kísérletezni. Általában így kommentálja nagymamám konyhai reform kísérleteit, amik nagyapa szerint nem sikeresek.
Szerintem igaza van -már ami a brownie-t illeti - nem kell túlbonyolítani. Ez a desszert nemes egyszerűségében is nagyszerű. Maximum diófélékkel érdemes turbózni.  Fagyival, valamilyen gyümölcsös szósszal, sodóval, esetleg csokimázzal a tetején pedig igazi puccos desszertté avanzsálható. :)
Hozzávalók:
  • 20 dkg 70%-os csoki
  • 15 dkg vaj
  • 10 dkg finomítatlan nádcukor (1 ek. méz)
  • 3 tojás
  • 15 dkg liszt (10 dkg teljes kiörlésű tönköly liszt)
  • 10 dkg fehér csoki
  • 10 dkg dió
  • csipet só
Gőz felett felolvasztom a csokit a vajjal, majd hozzákeverem a cukrot is. Leveszem a gőzről és egyenként hozzáadagolom a tojásokat. Beleszitálom a lisztet, picit sóval meghintem, és szép simára keverem. A végén beleforgatom az apró kockára vágott fehér csokit és a diót.
Ez a mennyiség egy kb. 20 x 20 cm tepsihez való. Na most nekem nincs ilyen, ezért szentségtörés ide, vagy oda, egy 22 cm átmérőjű szilikon tortaformában sütöttem meg. Amíg nem lesz megfelelő sütőformám, addig ebben fogom sütni. 190 fokra előmelegített sütőbe toltam és 20 perc alatt készre sütöttem. Legközelebb csak 15 percet sütöm majd, mert szerintem picit kiszáradt. Vagyis lehetett volna ragacsosabb is.

Wednesday, February 10, 2010

Túrófánk

Gyors, egyszerű, könnyen beszerezhető alapanyagokkal, és finom. Ha nem akaródzik szalagos fánkot sütni, várni, míg szépen megkel a tészta, akkor szerintem ez a túrófánk ideális megoldás. Na jó, azért nem hasonlítható a kelt tésztájú, szalagos fánkhoz. De azért jó. :)

Hozzávalók:
  • 25 dkg túró
  • 3 tojás
  • 2 deci tejföl
  • 4 dkg cukor  ( vagy ízlés szerint méz)
  • 1 vaníliarúd kikapart belseje
  • 25 dkg sima liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 ek. rum
  • csipet só
  • olaj a sütéshez
Egy tálban  összekevertem az átszitált lisztet, sütőport, sót. Egy másik tálban villával  széttörtem a túrót, összedolgoztam  a tejföllel, tojásokkal, cukorral, rummal, vaníliával. A két tál tartalmát  sima tésztává kevertem. Evőkanállal  fánkokat szaggattam a forró olajba. Aranybarnára sütöttem. Lekvárral ettük.

Monday, February 1, 2010

Füstölt lazackrém

Nem szaporítom a szót, aki szereti a lazacot, azt talán egyet ért velem, hogy füstölten mennyei, mint amilyenre ez a lazackrém is sikeredett. Egyszerű, gyors, uzsonna, reggeli, vacsi, vendégváró..

Hozzávalók :
  • 20 dkg füstölt lazac
  • 10 dkg puha vaj
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 1 főtt tojás
  • 1 púpozott tk. dijoni mustár
  • 1 púpozott tk. friss torma
  • só, frissen őrölt bors, citromlé
A puha vajat egy keverőtálban habosra keverem. Előkapom a robotgépet, beleteszem a lazacot, a negyedekre vágott tojást és hagymát, a mustárt, tormát, ízesítem sóval, borssal, citromlével és az egészet pépesítem. Hozzákeverem a habosra kevert vajhoz, szép simára dolgozom és kész. Nekem teljes kiőrlésű rozskenyérrel a legfinomabb.