Wednesday, August 25, 2010

"A" Kedvenc - Tiramisu

Hozzávalók:
  • 4 nagyon friss tojás,
  • 1 rúd vanília
  • 4 ek.kristálycukor (ízlés szerint lehet több/kevesebb)
  • 50 dkg mascarpone
  • 1-2 evőkanál rum vagy konyak
  • kb.40 db babapiskóta
  • 3 dl erős feketekávé (nem nescafé)
  • 3 ek. evőkanál
  • fél /1 dl rum (konyak, amaretto, marsala)

A tojások sárgáját a cukorral habosra kevertem, kisebb adagokban beledolgoztam a mascarponet, a vanília rúd kikapart belsejét,  majd a 1 ek. rummal ízesítettem A tojások fehérjét kemény habbá vertem és lazán a sajtos krémbe forgattam. A babapiskóta áztatásához a  kávét a cukorral meg a rum/konyakkal elkevertem. A piskóta felét egyesével épp csak belemártottam a kávéba, egy rétegben egy tálba raktam. A fele krémet egyenletesen rásimítottam. Majd jött még egy réteg piskóta és megint krém. Az a jó, ha legalább 12 órát, tehát egy éjszakát áll a hűtőben. Nem kell finomkodni a tálalásnál, kanállal puff a tányérra egy kupacba, kakaóval meghint, lehet ronda, de finom. Ha vendégek jönnek, akkor külön poharakban is elkészíthetjük, úgy azért esztétikusabb.

Monday, August 16, 2010

Zuccotto - második felvonás



Ígéretemhez híven jövök a pontos recepttel, az eredetivel. Mikor először készítettem ezt a fantasztikus desszertet, akkor eltértem a recepttől (és milyen rosszul tettem), mert a tejszínt lecseréltem ricottára, ami egyébként nem rossz, de nem ebbe a desszertbe való. Azért folyamodtam ehhez a cseréhez, mert egyszerűen nem sikerült kemény habbá vernem a tejszínt, márpedig folyékonyan, csomósan, kicsapódva nem lehet felhasználni. Azóta rájöttem, hogy nem maga a tejszín a hibás, hanem a hőmérséklete. Ugyanis jéghidegnek kell lennie és akkor minden gond nélkül gyönyörű, kemény habot lehet belőle verni. Újabban felhasználás előtt beteszem fél órácskára a tejszínt a fagyasztóba, hogy jó hideg legyen, így tényleg nincs bosszankodás. Ezen a sikerélményen felbuzdulva, (nem tudom, más hogy van vele, de nekem ez siker) úgy döntöttem, hogy megcsinálom megint a zuccotto-t, ezúttal tejszínnel. A siker nem maradt el, valami isteni íze van.

Hozzávalók:
  • egy klasszikus tepsi nagyságú piskótatészta (én így készítem, ehhez nem kakaósat, de akár azt is lehet, hanem sárgát sütök, tehát a 2 kanál kakaó helyett 2 kanál lisztet használok)
  • 7,5 dl jéghideg habtejszín
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 1 marék durvára vágott mandula (lehet dió, mogyoró, pisztácia, fenyőmag)
  • 1 marék kandírozott gyümölcs ( nálam narancs-, citromhéj)
  • 3 csomag habfixáló
  • 1 nagy narancs leve
  • 2 deci édes fehérbor (marsala vagy tokaji, de lehet rumot is használni)
  • 4 ek. porcukor
Megsütöttem a piskótatésztát. A tejszín felét egy lábasba öntöttem, beletördeltem a csokoládé felét és kevergetve addig melegítettem, míg a csokoládé el nem olvadt. Jéghidegre hűtöttem. A maradék tejszínt 2 ek. porcukorral és másfél csomag habfixálóval kemény habbá vertem, majd óvatos mozdulatokkal belekevertem a durvára vágott maradék csokoládét, mandulát és kandírozott gyümölcsöt. Felhasználásig hűtőbe tettem. Ugyanígy jártam el a csokoládés tejszínnel is. Ezután következett a macerás meló, aki rendelkezik némi rutinnal, az nem fogja a haját tépni. Egy megfelelő formájú, kb.2 literes tálat kibéleltem a piskótatésztával, amiből előtte kivágtam egy a tálnak megfelelő nagyságú kört ( ez lesz a torta alja/fedele, ezután kezdtem csak szabdalni), kicsit kell szabdalni, legkönnyebb háromszögekkel dolgozni. A narancs levét és az alkoholt egy tálban összekevertem, majd meglocsoltam vele a piskótát. A "fehér" tejszínnel kibéleltem a formát, úgy, hogy a közepén hagytam egy mélyedést, amibe a csokoládés tejszínt töltöttem. Befedtem a tortát a kör alakú, szintén meglocsolt piskótával, finoman megnyomkodtam, folpackkal letakartam és egy éjszakára hűtőbe tettem. Tálalás előtt meghintettem porcukorral és kakaóval.

Sunday, August 15, 2010

Pasta alla Norma


Ez a tésztaétel Sziciliából származik, itt született Bellini, az étel Norma c. operájáról kapta a nevét. Isteni, gyors, egyszerű, ahogy az egy olasz recepthez illik.

Hozzávalók: (4 személyre)
  • 40 dkg tészta (nálam most fusili)
  • 1 doboz hámozott paradicsom (kb.40 dkg)
  • 3 ek. paradicsompüré
  • 10 dkg feta sajt
  • 1 közepes padlizsán vékony karikákra vágva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj, só, bors
  • friss bazsalikom, rozmaring
A tésztát sós, lobogó vízbe "al dente" állagúra főztem. A padlizsánt enyhén besóztam és félre tettem, hogy levet eresszen. A paradicsom szószhoz olívaolajt hevítettem, picit megpirítottam rajta az apróra vágott fokhagymát majd beleöntöttem a hámozott paradicsomot, hozzáadtam a paradicsompürét, sóztam, borsoztam, 20 percig lassan főztem, a végén megízesítettem friss, apróra vágott bazsalikommal és rozmaringgal. A padlizsánkarikákat forró olajban ropogósra sütöttem. A tésztát összeforgattam a paradicsomszósszal és a ropogós padlizsánnal és morzsolt fetával tálaltam.

Feketeszedres túrótorta


Hozzávalók:
  • 15 dkg kakaós keksz ( sima vajas kekszhez 2 ek. kakaót kell adni)
  • 8 dkg olvasztott vaj
  • 25 dkg túró
  • 2,5 dl hideg habtejszín
  • 5 ek. porcukor
  • 1,5 dl tej
  • 1 cs. zselatin
  • 25 dkg szeder
A kekszet robotgéppel morzsává őröltem, összedolgoztam az olvasztott vajjal és egy 18 cm átmérőjű tortaformába simítottam, beraktam a hűtőbe, ezalatt elkészítettem a túrómasszát. A túrót a tejjel és 3 ek. porcukorral bormixerrel pürésítettem, a szedret 1 ek. porcukorral szintén pépesítettem, átpaszíroztam, félre tettem. A zselatinnal a használati utasítás szerint jártam el. A tejszínből 1 ek. porcukorral kemény habot vertem. A túrós masszában elkevertem a zselatint, majd óvatos mozdulatokkal beledolgoztam a tejszínt, majd megfeleztem. A massza egyik felébe belekevertem a szederpürét. A kétféle masszát "AS" vagy "AT",  azaz "ahogy sikerül" vagy "ahogy tetszik" módszerrel a tortaformába simítottam. Lehet szépen, egyenletesen rétegezni is. Ahogy tetszik. Legalább 3 órát hűtöttem.

Feketeszederes pite mascarpone krémmel


Nem ragoznám, finom, laktató, bármilyen gyümölccsel elkészíthető és a mascarpone krémmel még ebből az egyszerű pitéből is ünnepi desszert avanzsálható.

Hozzávalók:
  • 15 dkg mandula (ebből 12 dkg darálva a többi durvára vágva)
  • 50 dkg feketeszeder
  • 25 dkg vaj
  • 25 dkg rétesliszt
  • 15 dkg cukor
  • 6 tojás
  • 1 cs. sütőpor
  • 15 dkg natúr joghurt/tejföl
  • 25 dkg mascarpone
  • 2 dl hideg habtejszín
  • 1 cs.habfixáló
  • porcukor ízlés szerint
A sütőt előmelegítettem 180-190 fokra. A cukrot a vajjal habosra keverjük, majd egyenként beledolgozzuk a tojásokat és a joghurtot. Hozzáadjuk a sütőporral átszitált lisztet és a darált mandulát. Egy 26 cm tortaformát kivajazunk, belesimítjuk a masszát, egyenletesen elosztjuk rajta a szedret és 60 perc alatt készre sütjük. 
A tejszínt a habfixálóval habbá verjük, a mascarponet kikeverjük a porcukorral, majd óvatos mozdulatokkal beledolgozzuk a tejszínt és kihűlt süteményre kenjük.

Bhapa doi - bengáli sült joghurt


Tényleg botrányosan jó, pofonegyszerű, imádom az ilyen desszerteket. A kardamom és narancshéj házassága tökéletes. Recept itt, vagyis Chili és Vaniliánál, én szederszósszal készítettem, pisztácia híján diót tettem bele, szerintem nem rontottam el. Találkoztam már vele úgy is, hogy ez az indiai cheesecake.