Thursday, January 21, 2010

Néger szelet


 
Semmi új, semmi extra, sőt én nem is nagyon szeretem, de felteszem, mert sok ismerősnek, barátnak kedvence és kérték már páran a receptet. Így nem kell ezerszer leírnom, fénymásolnom, többek közt erre is hivatott ez a blog.

Hozzávalók:

Piskóta:
  • 6 tojás
  • 6 ek. cukor
  • 4 ek.liszt
  • 2 ek. cukrozatlan kakaó
  • 1 tk. sütőpor
Tojáshab:
  • 6 tojásfehérje
  • 6-8 ek. cukor
  • lekvár a lekenéshez
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből a cukorral kemény habot verünk, majd óvatos, laza mozdulatokkal hozzáforgatjuk a tojások sárgáját és a sütőporral és kakaóval elkevert, átszitált lisztet. Kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk a masszát és készre sütjük (kb.15 perc, sütőtől is függ, ajánlatos figyelni, nehogy megégjen). Ha megsült, vékonyan megkenjünk házi lekvárral (nálam most eper).
Egy habüstben a fehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, majd gőz fölött folytatjuk és addig verjük, míg átmelegszik a hab. Ezután a piskótára simítjuk és csokoládét reszelünk rá.